Fotó: Hernaez Évi

Az online vállalkozói lét kihívásai és előnyei egy kisgyermek mellett.

Szövegírás és vállalkozás

Több, mint egy éve már, hogy hivatalosan is online vállalkozó vagyok: szabadúszó szövegíróként dolgozok az ügyfeleimnek, mellette pedig a saját szakértői státuszomat alakítgatom a közösségi média platformokon. Célom van vele, amit nem titkolok: a háttérben párhuzamosan készül az első infótermékem és egy tanfolyamom, egy év múlva ilyenkor pedig már csakis ezek értékesítéséből szeretném a bevételeimet.

Tizenegy évvel ezelőtt újságíróként és magyar szakos tanárként végeztem az egyetemen, amitől talán egyenes út vezetett volna a szövegírás felé. Akkor azonban még nem létezett ez a szakma, és az életem is teljesen máshogy alakult: egy idegen országba sodort a szél, ahol teljesen mindegy volt, mit tanultam addig, hiszen mindent az elején kellett kezdenem- még a nyelvet sem beszéltem.

Spanyolország gyorsan az új hazám lett, és a döntésemet egy pillanatra sem bántam meg. A szép szemű fiú, aki miatt bevállaltam ezt a hatalmas változást, már rég a férjem, és nagy boldogságban nevelgetjük a kisfiunkat.

Évekbe telt azonban, amíg valóban rátaláltam az utamra.

Anyává válni

Soha nem titkoltam, sőt, a személyes blogomban nyíltan beszélek is róla: a fiunk több, mint négy évnyi kőkemény küzdelem után fogant. Ebben a cikkben kendőzetlenül írtam le a történetét. A babáért folyó harcban teljesen elveszítettem azt, aki addig voltam, mind a munka, mind a magánélet területén a káosz uralta az életemet. Ám végül sikerült: 2017-ben megszületett a kisfiam!

Anyaságom nem úgy indult, ahogyan vártam. Határtalanul boldog voltam, hiszen végre a karomban tudhattam életem értelmét, akire annyira, de annyira nagyon vágytam, de az új szerepkörbe egyáltalán nem volt könnyű belerázódni. Az írásban kerestem egy kis menedéket, és lépésről lépésre találtam vissza önmagamhoz.

Segítség nélkül egy távoli országban álmodni sem mertem fényes karrierről: az anyaság annyira beszippantott, hogy évekig csak a fiam körül forgott minden gondolatom. Ahogy nőtt azonban, egyre jobban kinyílt a világ: neki is és nekem is. Vágyni kezdtem arra, hogy ne csak anya legyek- és akkor betoppant az életembe a copywriting, vagyis a meggyőző szövegírás, ami az első perctől kezdve magával ragadott.

Vállalkozóvá válni

A nagy felismerés éppen egybe esett a világjárvány kirobbanásával. Negyvenhárom napig voltunk bezárva (Spanyolországban teljes kijárási tilalom volt), ahol az ép eszem megőrzése érdekében a tanulásba menekültem. És rájöttem, hogy az online szabadúszó szövegírás az a szakma, ahol valóban sikeres lehetek- és amit összeegyeztethetek az anyasággal.

A Covid kirobbanása előtt angoltanárként dolgoztam heti tíz órában egy általános iskolában, az intézmények újranyitása után pedig a munka mellett minden szabadidőmet tanulásra fordítottam. Kemény időszak volt, de jöttek az eredmények: egyre több ügyfelem lett, és lassan teljesen letisztult, hogy melyik irányba haladjak tovább.

Könyvelőt kerestem, és 2021 elején hivatalosan is vállalkozóvá váltam, hiszen bár tudtam, hogy az elején több kiadásom lesz, mint bevételem, de ez az egyetlen módja, hogy szavahihető szolgáltató lehessek az ügyfelek szemében.

Tavaly rengeteg időt és pénzt fektettem az online vállalkozásom stabil alapjainak lerakásába, de egy év után őszintén mondhatom: életem egyik legjobb döntése volt!

Egy vállalkozó anya mindennapi kihívásai

Csakúgy, mint az anyává válás, az internetes vállalkozóság megtanulása sem jött egyik napról a másikra. Az elmúlt másfél évben kevés olyan este volt, amikor a fiam elalvása után nem jöttem le a pincénkben kialakított irodámba. Számos szakkönyvön és komoly tanfolyamon rágtam át magam, és a tudatos közösségi média jelenlét is sokkal több munkát kíván, mint amennyinek kívülről tűnik.

A legnagyobb kihívást azonban nem a tanulásra „áldozott” idő jelentette-és jelenti a mai napig. Hanem az, hogy a saját vállalkozásomban csakis saját magamra számíthatok. Senki nem kér számon, senki nem csinálja meg helyettem, senkit nem vonhatok felelősségre, ha valami nem úgy sül el, ahogyan akartam.

A legnagyobb nehézségek, melyeket anya- vállalkozóként élek meg, azok a következők:

  1. a hatékony időbeosztás:

egy saját vállalkozás indításakor talán eszünkbe sem jutna, hogy ez a téma az alapja mindennek. Teljesen mindegy, hogy online vagy offline: elkezdjük, csináljuk, igyekszünk minden területen helyt állni, minden feladatot sikeresen kipipálni, de aztán szépen lassan rájövünk, hogy egyetlen személyként oldani meg mindent bizony nagyon kimerítő és motivációromboló lehet.

Én sajnos még másfél év után sem osztom be okosan a munkaidőmet, de amióta tudatosan tervezek, és írok le minden egyes részfeladatot, azóta sokkal hatékonyabb vagyok.

 

  1. az egyensúly megtalálása a magánélet és a munka között:

arra a kezdetektől nagyon ügyelek, hogy a fiammal töltött idő valóban minőségi legyen. Persze még mindig túl sokszor veszem elő a telefont, hogy csekkoljam a social média profiljaimat vagy az üzeneteimet, de néhány hete kikapcsolom a wifit és az adatforgalmat is, amikor vele vagyok. Így biztosan nincsen kísértés.

Bár a gyerekemmel sikerül ezt betartani, magánéletem két további nagyon fontos területe sajnos mégis csorbát szenved: a férjemmel kettesben töltött, és a saját szellemi kikapcsolódásra szánt idő.

Férjem szerencsére nagyon megértő, és mivel ő is vállalkozó (fizikai boltja van, de a webshopján dolgozik éppen teljes erőbedobással) pontosan tudja, hogy min megyek most keresztül, és türelemmel várja, hogy átlendüljek ezen az időszakon.

Magammal foglalkozni azonban teljesen háttérbe szorult az első másfél évben, aminek látható eredménye is van: 2022 kemény fogyókúrával indul, és a sporthoz is tudatosan vissza kell találnom. Kényszerítenem kell magam, hogy napi minimum fél órát a mozgásra szánjak.

 

  1. a vállalkozói magány:

mivel szabadúszó vagyok, és van helyünk otthon, ezért saját irodát kaptam az alagsorban. Ez azonban azzal jár, hogy hét közben szó szerint annyi a szociális életem, hogy elviszem a fiam oviba, majd érte megyek, és egy délután bevásárolunk kettesben.

A külföldi élet miatt nem újdonság a magány, de kezdem észrevenni magamon, hogy egyre jobban hiányzik, hogy valóban találkozzak emberekkel. Ezen is tudatosan dolgoznom kell, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar barátnőimmel annyira jól elvagyunk WhatsAppon, Viberen vagy Messengeren beszélgetve, hogy soha nem érzem igazán egyedül magam.

 

  1. az imposztor- szindróma:

nemcsak anyaként vannak hullámvölgyeim, hogy vajon tényleg jól csinálom-e, hanem most már vállalkozóként is rámtör időről- időre, hogy vajon eleget tudok-e, jó irányba indultam-e el, valóban értéket teremtek-e… Igyekszem visszaszorítani ezeket a gondolatokat, hiszen rengeteg energiát tudnak felemészteni, de az önmagamba vetett hit már két területen is marcangol. Tudatos munkával dolgozom azon, hogy se anyaként, se vállalkozóként ne inogjak meg.

A vállalkozói lét előnyei- egy anya szemszögéből

Bár cikkem előző részében a nehézségekről beszéltem, vitathatatlan tény, hogy kisgyerekes anyaként szabadúszó online vállalkozónak lenni hatalmas szabadságot is jelent.

Újra karantén? Megint egy csúnya megfázás? Szakad az eső? Úgy érzem, szükségem van arra, hogy a fiammal legyek, és ovi helyett olyan programot csináljunk, ami mindkettőnket feltölt (ilyen sajnos nagyon ritkán van)? A vállalkozói létnek köszönhetően mindig itthon vagyok, és rohanhatok, ha az oviból hívnak. Nem könnyű megoldani, hogy gép elé üljek, ha a fiam egész nap itt, hiszen még csak 4 éves, de nagyon nagy segítség, hogy vele lehetek.

Az óvodai szünetek sem jelentenek gondot, hiszen nem mástól függ az, hogy el tudok-e jönni szabadságra. Tudatosan készülve dolgozok előre, hogy együtt élvezhessük a szünidőket.

A másik nagy előnye annak, hogy anyaként a világhálón vállalkozok, az a példa, amit a fiamnak mutatok. Félreértés ne essék, nem gondolom többnek magam egy beosztottként dolgozó anyánál, egyszerűen csak a helyzetből adódóan megmutathatom a fiamnak a vállalkozói életforma mibenlétét már egészen pici korától kezdve. Büszke vagyok arra, hogy látja, hogyan küzd az anyukája, és bár tudom, hogy kicsi még ahhoz, hogy felfogja a jelentőségét, de örülök, hogy abban nő fel, hogy kemény-és nagyon tudatos- munkát lát a szüleinél. Meg persze azt is, hogy a home office egy valid formája a munkának- ezt még a mi generációnk sem érti teljesen. Ha internet van, akkor nincsenek határok, és felnőttként bármit csinálhat majd, ha képes küzdeni az álmaiért. Az anyukája (és az apukája) vállalkozóként nap mint nap azt tanítja neki, hogy a kemény munkának meglesz a gyümölcse, és hogy bízzon saját magában, mert igenis képes elérni a céljait. A szülei is küzdenek, folyamatosan tanulnak, alkalmazkodnak.

„Szabadúszó vállalkozónak lenni bizony nem könnyű, de ha csak a pozitív oldalára koncentrálsz, anyaként igenis megtalálhatod az egyensúlyt”

Én szövegíró vagyok, az online vállalkozásom pedig (bár kétségkívül rengeteg befektetett munkával, de) folyamatosan nő. Ha Te is szeretnél belekóstolni ebbe a világba, kövess Instán, Facebookon vagy LinkedInen, vagy olvasd a mostantól folyamatosan frissülő szakmai blogomat (www.evihernaezcopywriting.hu).

Hernaez Évi – copywriter