Mi (NEM) a social media manager?
Sokakban téves kép él a social media managerekről, hiszen többnyire a háttérben maradnak. Sokszor még azok sincsenek igazán képben ennek a szakmának a határaival, akik éppen erre a területre keresnek munkatársat. Ráadásul nagyon sok digitális rokonszakma is létezik, és tovább bonyolítja a helyzetet, hogy sokan ezek közül többhöz is értenek. Amikor egy márkát követsz a Facebookon, Instán vagy máshol, akkor biztos, hogy az ott látott tartalmakat egy közösségimédia-menedzser készítette el vagy legalábbis ő posztolta ki. Viszont ő maga ritkán szerepel, ellentétben például az influenszerekkel. A másik dolog, amivel sokan összekeverik az SMM-et, az a hirdetéskezelő. Az SMM ugyanis általában nem foglalkozik fizetett hirdetésekkel, csak úgynevezett organikus posztokkal, ami annyit tesz, hogy a poszt tartalmával csalogatja be az embereket és éri el, hogy lájkolják, megosszák és kattintsanak. A hirdetések beállítása egy egészen más szakma és másmilyen szakértelmet kíván. A social media managernek egy kicsit mindenhez kell értenie, de ettől még nem lesz profi szövegíró, se SEO-szakértő, fotós vagy grafikus. Irreális is lenne egyetlen embertől elvárni, hogy ennyi mindent tudjon.
Mit kell tudnia egy közösségimédia-menedzsernek?
Alapvetően marketingtevékenységről beszélünk, tehát nagyon hasznos, ha SMM-ként tisztában vagy a marketing alapelveivel (AIDA-modell, a niche fogalma stb). Ezekről rengeteg infót találsz az interneten, nem feltétlenül kell visszamenned az egyetemre, hogy megtanuld.
Hasznos lehet, ha valamelyik határterületről indulsz, tehát eredetileg újságíró, fotós vagy hasonló háttérrel rendelkezel. De abból is lehet előnyt kovácsolni, ha az eredeti szakmádnak semmi köze a közösségi médiához: ha például fodrászból nyergelsz át, a volt kollégáidból tökéletes ügyfélkört varázsolhatsz (ez lesz a te niche-ed), hiszen pontosan tudod, milyen problémákkal küzdenek és mire lenne szükségük.
A közösségi média folyamatosan mozgásban van, ezért itt gyakorlatilag kötelező az élethosszig tartó tanulás. A platformok algoritmusai is állandóan változnak, neked pedig lépést kell ezzel tartanod. A munka fontos része a kísérletezés: soha nem tudhatod, hogy mire hogyan fog reagálni a közönséged. Jól jön, ha kreatív vagy, szeretsz új dolgokat kipróbálni és soha nem fogysz ki az ötletekből.
Ezen kívül szükséged lesz némi szépérzékre. Van egy nagyszerű eszköz, a Canva, ami egy akár ingyenesen használható grafikai tervezőprogram. Nagyon egyszerű megtanulni és sok sablont is tartalmaz, amit csak testre kell szabni. Nem kell tehát profi grafikusnak lenned ahhoz, hogy esztétikus tartalmakat készíts.
Végül pedig kiemelném az angoltudást. Még ha magyar cégekkel dolgozol, akkor is versenyelőnyre tehetsz szert, ha a legfrissebb újításokat eredeti nyelven, azonnal el tudod olvasni (nagyszerű forrás például ez, ez és ez). Ha pedig felsőfokon megy az angol, kinyílik előtted a világ, és a Föld bármely pontjáról lehetnek ügyfeleid.
Miért jó SMM-nek lenni?
Hogyan kezdj hozzá?
Ingyenes lehetőségek
A Google (magyarul) és a Facebook (angolul) is kiadott ingyenes tanfolyamokat, amiket online, a saját tempódban végezhetsz el.
Ha megy az angol, akkor ajánlom a Hubspotot, illetve az Acadiumot, ahol sokféle digitális marketinges témában tanulhatsz rövid kurzusok segítségével. Utóbbi oldalon heti 10 órás, 3 hónapos fizetetlen gyakornoki program keretében valódi cégeknél gyakorolhatod a tanultakat. A program végén pedig benne van a pakliban, hogy a mentorod munkát ajánl, hiszen már megismertétek egymást és tudtok együtt dolgozni.
Fizetős tanfolyamok
Rengeteg szakértő készített saját tanfolyamot, ahol az alapoktól kezdve rengeteg példával illusztrálva tanítják meg a saját bevált stratégiájukat. Érdemes először az illető ingyenes anyagait megnézni, és utána választani egy szimpatikus tanárt. A magyarok közül jókat hallottam a Webbyskillről és Máté Balázs képzéseiről (a cikk írásakor, 2021 februárjában éppen egyik sem elérhető).
Megint csak, ha megy az angol, akkor sokkal több lehetőség nyílik meg. A Udemy-n rendszerint akciósan, 10 dollárért vehetsz meg egy tanfolyamot. Én annak idején ezzel a tanfolyammal kezdtem. Ha ma lennék teljesen kezdő, akkor 55 dollárért inkább ezt választanám.
Vajon neked való a közösségi média?
Igen, ha kreatív vagy, önállóan be tudod osztani az idődet, szívesen tanulsz folyton új dolgokat, és bele tudod élni magad mind a márka, mind a vásárlók érzéseibe, gondolataiba.
Nem annyira, ha fix munkaidőre vagy azonnali meggazdagodásra vágysz, bevált receptek alapján szeretsz dolgozni, vagy nem tudsz elvonatkoztatni attól, hogy neked mi tetszik.
Mit gondolsz most erről a szakmáról? Változott a véleményed a cikk olvasása után? Kíváncsi vagyok, kérlek, írd meg az eszter@bigmanta.com címre!
(írta: Chrobacsinszky Eszter – közösségimédia-stratéga)